Ebből a készülékből 5 millió darab készült alumínium színben, de van 1darab fekete.

 Bemutatkozik a Dragon Audio Technology

A 2001-ben elkészítettem az első és mind máig egyetlen 100%-an gyári technikával felújított 

és átváltoztatott "Fekete" Pioneer RT-909-et. Mely készülékből a gyártó ( Pioneer) soha 

sem készített más csak aluminium színben. De ebből a gyártás kezdetétől (1976)  

a  befejezéséig (1984) 5 millió darabot gyártott. 

Ezzel a készülékkel kezdődött restaurátori vállakozásom pályfutása . 1999-től 2001-ig dolgoztam rajta.Melyről hitelt érdemlően a Sztereó Magazin 2001 Július-Augusztusi számában mutatta be kishazánk régiség szeretőinek és a világnak, eme remekbe szabott készüléket .Azért a világnak mert Júliusban nagy meglepetésemre a lakásomon nem kisebb ember mint a Japán Pioneer cég kereskedelmi igazgatója keresett fel, hogy saját szemével lássa azt amit a kapott fotók alapján nem hitt el. A tisztelt úr közölte velem , hogy ugyan 5 millió darabot gyártottak ebből a készülékből. De soha egy kollégájának sem jutott eszébe , hogy az ezüst színűn kívül más színben akár egy darabot is készítsenek . Mint megtudtam 1985 -ben gyártották ebből az utolsót pezsgő arany színben fekete felirattal és az volt az 5 milliomodik és egyben a legutólsó és az egyetlen más színű. És így 16 évvel a gyártás leállítása után ez a készülék meglepetésként érte , ezért vette a fáradtságot , hogy lássa élőben is.A tisztelt úr ajánlatot tett , hogy megveszi a múzeum számára de mielőtt ezt közölte elismerte és biztosított arról , hogy ez a készülék a világ eddig álltala ismert első és egyetlen BLACK RT-909 es készüléke !Az ajánlata 100 ezer $ szóló csekk volt ! Nem adtam oda mert az ember a gyermekét nem adja el ! Pedig nem kis pénz volt akkor sem és most sem ! És az az élmény , hogy egy hiteles ember közli velem , hogy ez az első és egyetlen ! Anno 2001. júliust írtak mikor ez a kis történet lezajlott !

A szép hangzás és a zene az kora gyerekkoromban ivódott belém . Kezdtem egy BRG Calypso M8 csöves monó magnóval . Melyet édesapámtól kaptam aki korábban (1950-1980) az EAG majd később a BEAG egyik fejlesztő mérnöke volt .Valójában az "apatejjel" szívtam magamba ezt a tudományt és szerettem meg ezeket a csodás masinákat . Középiskolás koromban sokszor felszöktem Pestre Gödöllőről és a bizományi áruházak kirakatait lestem és csodáltam ezeket a gyönyörű készülékeket ! De akkoriban nem volt annyi pénzem , hogy ezek közül a masinák közül bármelyiket megvegyem , így maradt a csodálat .  Igen csak elmúltam 50 amikor hozzá jutottam ehhez a géphez.

Sárkány Attila    Dragon Audio Technology