Broadcast célra használt végtelenített kazettás formátumok

A Fidelipac, vagy közismertebb nevén NAB kazetta, egy mágnesszalagos hangfelvételi formátum, amit a rádió adók használtak reklámok és az állomás azonosító szignáljainak bejátszására. 1954-ben találta fel George Eash, de kereskedelmi bevezetése csak 1959-ben történt. A kazettát széles körben használták a rádióállomások egészen az 1990-es évekig, amikor a MiniDisc, és számítógépes közvetítés ki nem szorítja. A Fidelipac volt az első végtelenített kazetta ami forgalomba került. Eleinte egy 6,4 mm széles szalagot tartalmazott két sávos rendszerben. Az egyik sávra egy monó jel került, a másikra pedig különböző hangmagasságú jelek, amik vezérlési célokat szolgáltak. Lejjebb egy korai lejátszót láthatunk, mellette a kazettát, jobbra pedig egy korszerűbb egység már a nyolcvanas évekből.

Későbbi verziókban már 3 sáv volt, kettő sztereó és egy kontroll. 19,5 cm/sec szalagsebességet használtak a leggyakrabban. A kazetta alján egy nagy méretű nyíláson keresztül tolta be a lejátszó a nyomógörgőt. Az idők folyamán 3 féle kazetta méret alakult ki,  A, B és C jelöléssel. Az A méretűnek 10,5 perc játékideje volt, és ebből alakult ki a négy sávos kazetta, vagy stereo-pak rendszer.

Az Audiopak nagyon hasonlított a versenytárs Fidelipac-ra, és a Capitol Records vezette be 1972-ben. Két változata volt, az A-2 fekete burkolattal, és az AA-4 többnyire kék színben. A játékidő 20 másodperc és 10,5 perc között változott. A nagy sebesség miatt voltak ilyen rövid játékidők, de ne feledjük, ezek professzionális minőségű hang anyagot tároltak.

Ezeket a formátumokat az úgynevezett "Broadcast cart player" nevezetű szerkezetek kezelték, amik főleg az USA-ban voltak elterjedve. Lenti videón láthatunk egy kis bemutatót ezekből a készülékekből.