A tinibálvány zenekar

 

1963-BAN ALAKULT A HERMAN'S HERMITS BRIT EGYÜTTES.

"Az együttes a jövendő tinibálványok előképeként szerepelt"

A kisfiús külsejű, fogpasztareklám mosolyú Peter Noont Mickie Most producer fedezte fel egy rendkívül népszerű szappanopera, a Coronation Street színészeként, és rögtön tudta, hogy megtalálta az év arcát. A zenekar egy évvel korábban alakult The Heartbeats néven. Mickie Most Hermanra változtatta Peter Noon nevét és fontemberré avatva megkezdte a slágertermelést a közönség számára. Kezdetben a Hermits a legtöbb lemezen nem is játszott, s helyettük olyan kiválóságok dolgoztak, mint Big Jim Sullivan, majd Jimmy Page és John Paul Jones. Már első kislemezükkel rögtön a slágerlisták élére kerültek az óceán mindkét partján, s 1965-ben több kislemezt adtak el mint a Beatles. A zenekar legnagyobb sikereit, mint az I'm Into Something Good, a Mrs. Brown You've Got A Lovely Daughter, a Wonderful World, az I'm Henry The VIII. I Am, a Learning On The Lamp Post című dalok nagy részét az említett stúdiózenészek készítették, a Herman's Hermits csak eladta a kész terméket.

1964 és 1970 között több mint 20 Top 20 sikert értek el Angliában. A brit invázió keretében Amerikába is átjutottak, ahol Herman jólfésültsége, és a "fiú-a szomszéd-házból" arculata nagy sikert aratott, s több No.1. sikert eredményezett. A hatvanas évek második felében sikerült megújulniuk, s igényes hangszerelésű slágereik, mint a No Milk Today, Sunshine Girl, Something's Happening, Years May Come, Years May Go máig gyakran játszott dalai a rádióállomásoknak.

1970 után szétpattant az amerikai buborék és látnoki erejűnek bizonyult az USA Top 20 There's a Kind Of Hush daluk címe (olyan csend lett), a brit slágersorozat azonban még folytatódott, amíg Peter Noone igazi nevén, szólóban próbálkozott, elég sikertelenül. A vezető nélkül maradt zenekar áttelepült az államokba és aprópénzre váltotta a jól csengő nevet és kies bárokban léptek fel, amíg a közönségnek elege nem lett belőlük.

A Herman's Hermits 1964 és 1970 között az egyik legnépszerűbb, a mindennapi élethez nagyszerűen simuló dalaival operáló, könnyen megjegyezhető és táncolható zenéjével vált sokak kedvencévé. Ez a siker azonban viszonylag rövid ideig tartotta életben a csapatot, dalaik azonban mit sem veszítettek frissességükből és kedves, kisfiús bájuk miatt ma is sokak kedvelt melódiái, melyet ma is szívesen hallgatunk, és jókat nosztalgiázunk e dalok könnyed ritmusán és jó megjegyezhető szövegein egyaránt.