Mark Knoopfler alapította

A Dire Straits egy brit rockegyüttes volt, amelyet Mark Knopfler énekes-gitáros alapított 1977 október végén.

"We're fools to make war on our brothers in arms" Az első formáció további tagjai voltak még: David Knopfler (gitár), John Illsey (basszusgitár) és Pick Withers (dob). Az együttes a klasszikus rockzene keretein belül működött olyan lecsupaszított hangzással, amely a modern, az arena rock túlprodukáltságába beleunt hallgatóközönségnek szólt, ez a fajta félrehúzódó magatartás szokatlan volt a rockzenében, ennek ellenére hamar sikeressé váltak világszerte. Több mint 150 millió lemezt adtak el, így lett a csapat minden idők egyik legsikeresebb együttese.

1978-ban a "Basing Street" stúdióban vették fel az első albumukat, a Dire Straits-et, összesen 12 500 font költséggel. Az Angliában, a Phonogram gondozásában megjelent anyag felkeltette az amerikai Warner Bros. kiadó egyik munkatársának a figyelmét, aki úgy érezte, hogy ez a fajta zene sikeres lehet Amerikában is. A Warner vezetőségét is sikerült meggyőzni, és az album később platinalemez lett, s a lemezről kimásolt "Sultans of Swing" kislemez is meglepően sikeres lett, Amerikában a No. 4., Angliában pedig a No. 8. helyet érte el a slágerlistán.

 

1979-ben megjelent második albumuk, a "Communiqué", melyre az előző albumhoz hasonlóan lecsupaszított, klasszikus rockzene volt jellemző. Ezektől az évektől kezdett az együttes felállása szinte folyamatosan változni, csak két alapító tag, Mark Knopfler és John Illsey tartott ki egészen 1993-ig.

1980-ban megjelent a harmadik albumuk, a "Making Movies", mely már továbblépés volt az egyszerűbb rockzenétől a bonyolultabb zenei szerkesztés és produkció felé - amely tendencia egészen az 1990-es évekig jellemző volt rájuk. A lemezről a "Romeo and Juliet" és a "Tunnel of Love" című dalok a legnagyobb slágereik közé számítanak. David Knopfler az album felvételei közben lépett ki az együttesből, hogy szólókarrierbe kezdjen.

Az 1982-es "Love over Gold" felvételekor csatlakozott a felálláshoz a billentyűs Alan Clark és a gitáros Hal Lindes. Az album fő slágere a "Private investigations" volt, amely a második helyet érte el az angol slágerlistán, annak ellenére, hogy majd hét perc hosszú volt – ez volt az első Top 5-ös kislemezük. Sikeres volt az "Industrial Disease" című daluk is, mely Kanadában, ahol bekerült a Top 10-be.

1983-ban egy négydalos EP-t jelentettek meg, amelyről a "Twisting by the Pool" című dal lett sláger. Ezt követte a dupla koncertalbumuk, az 1984-es "Alchemy: Dire Straits Live". Ez idő tájt írta Knopfler a "Local Hero" és a "Cal" című filmek zenéjét, melyek később a szólókarrierjének legnagyobb sikerei közé tartoztak.

1985-ben jelent meg legsikeresebb albumuk, a "Brothers in Arms", ami jó néhány slágert tartalmazott, így a "Brothers in Arms, a "Money for Nothing" vagy a "Walk of Life" emelkedett ki. A lemez érdekessége, hogy az egyik első CD-n kiadott album volt, a "Walk of Life" pedig a legelső maxi-CD volt. Az ezt követő turné szinte egyetlen világ körüli versenyfutás volt: 366 nap alatt 200 koncertet adtak Európa, Észak-Amerika és Ausztrália/Új Zéland stadionjaiban. A turné során járt a Dire Straits először és utoljára Magyarországon: négy egymást követő este sikerült megtölteniük a Budapest Sportcsarnokot. 1988-ban pedig részt is vettek a Nelson Mandela kiszabadításáért szervezett emlék- koncerten Londonban.

Mark countrysabb évei után - fellépések és lemezek a legendás Chet Atkins-szel, valamint a Notting Hillbillies-szel - 1991-ben újra stúdióba vonultak, és felvették hatodik sorlemezüket, az "On Every Street" albumot. A különböző stílusokat ötvöző albumot és az azt követő turnét telt házas koncertek sora jellemezte Európában és Észak-Amerikában.

Ezt követően az együttes már nem állt össze, 1995-ben pedig Mark Knopfler első szólóalbuma megjelenése előtt bejelentette, hogy a Dire Straits megszűnt.