A normál VHS hordozható kamkorderekbe készült verziója
2015 augusztusában az utolsó gyártó is bejelentette, hogy nem készít több VHS kazettát. Innentől kezdve hivatalosan kihaltnak tekinthető a formátum, de az LG ekkor még mindig a kínálatában tart egy DVD-VHS kombót, megkönnyítve az otthoni archiválást, na és persze betöm egy piaci rést jó áron. A VHS-C is meglepő módon napi használatban van még mindig. Több embert ismerek aki családi eseményeit mai napig ebben a formátumban rögzíti, sőt még cégek is használják. Na persze mostantól nem lesz kazetta, meg az alkatrész ellátás is megszűnt régóta, ezért a rendszer napjai meg vannak számlálva. Nyugodtan tekinthetjük kihaltnak a formátumot.
A fenti képen láthatjuk a kazettákat, és az adaptert, amellyel az asztali lejátszóban megnézhettük a felvett anyagot. A kicsi kazettát beleraktuk a nagyba, és a két villa kihúzta belőle a szalagot pont a normál VHS kazetta méretére. Létezik tisztán mechanikus adapter kazetta, és van olyan amelyikben kis motor által hajtott mechanikus szerkezet húzza ki a szalagot 1db ceruza elem által biztosított energiával. 1982 előtt a kamera és a felvevő az külön egységet képezett. Ezen az állapoton szerettek volna változtatni a VHS-C rendszer megalkotásával. Az alap ötlet az volt, hogy kell egy kisebb méretű kazetta, ami az asztali VHS géppel kompatibilis egy adapter segítségével. Ezt az akkori fő konkurens Betamax kazettáival az eltérő mechanikai kialakítás miatt nem lehetett megcsinálni, ezért rögtön verhettek is egy szeget az ellenség koporsójába a VHS-C megalkotásával. Az első egybe épített kamera és lejátszó VHS-C modell a JVC GR-C1 volt, ami 1984-ben jelent meg.
Ezt a szerkezetet beválasztották minden idő legjobb 100 kütyüje közé, persze ehhez az is kellett, hogy Marty McFly ilyet használjon a Vissza a jövőbe című filmben. A TELEFUNKEN is forgalmazta fekete színben. A legtöbb modellt a JVC és a Panasonic gyártotta ebből a formátumból, és ezeket Európában is árulták PHILIPS, BALAUPUNKT, GRUNDIG, UNIVERSUM meg egyéb néven, de az eredeti készülékek is szerepeltek a kínálatban.
A kazetta kicsit vastagabb volt, mint a VIDEO8 rendszeré, de a képminőség nagyjából egyforma. A játékidő általában 30 vagy 45 perc normál (SP) sebességen. A következő minőségi lépcső a VIDEOHi8 lett, amire az S-VHS-C érkezett válaszlépésként. A DIGITAL8-ra már nem volt VHS alternatíva, bár asztali digitális VHS készülékek léteztek, ezeknek C verziójuk nem készült. 2000 után a MiniDV szép lassan kiszorítja a piacról a VHS-C rendszert. Egyre kevesebb modell készült, és egyre olcsóbban. 2006-ban a JVC bejelenti, hogy nem gyárt több VHS eszközt. Ekkor adták ki az utolsó műsoros VHS kazettát is. A Panasonic már hamarabb felhagyott a VHS-C kamkorderek gyártásával, mert az utolsó modelljeik már JVC belsővel készültek, mint például a lenti kép jobb szélén az NV-VZ17, ami 2003-ban jelent meg. Elöl egy őskövület, mellette PHILIPS Explorer a kilencvenes évekből, ami valójában JVC volt.
Itthon a nyolcvanas évek második felében árultak egy csodabogarat, ami a végletekig leegyszerűsített készülék volt. Ekkortájt 100 ezer alatt nemigen volt kamkorder, de az AMSTRAD VMC100 az csak 39900 Ft-ba került. Miért is? Csak felvenni tudott, visszatekerni nem lehetett vele a kazettát, beépített akkuja volt, a nézőkeként egy kis távcső funkcionált, az optika sem volt túlbonyolítva, két állapota létezett: közel, vagy távol. Ennek ellenére a kor színvonalának megfelelő felvételt tudott készíteni.
