A GRUNDIG története II.rész
Ezt a részt kezdjük a Satellite készülékekkel. Még külön könyv is jelent meg a Grundignak erről a sorozatáról. 1964-től 1996-ig futott a széria. Ezek ún. világvevők voltak, ami azt jelenti, hogy több hullámsávot lehetett velük fogni, mint a hagyományos rádiókkal. Ebbe beletartoztak az ipari sávok is, amit különböző cégek, és szervek is használtak, ezért rendkívül népszerűek voltak. Ezekről a készülékekről itt lehet bővebben olvasni. Az első gép a Satellite 205 volt 1964-ben, az utolsó pedig a Satellite 700, ami 1996-ig volt gyártásban. 2000-ben kijött a Satellite 800, de ezt már Kínában gyártották, és nem volt olyan sikeres, mint elődei. A Satellite 900-at csak beharangozták, de már Eton E1 XM néven került a boltokba 2005-ben az RL Drake cég közreműködésével.
Bár nem sok információ van róla, de a GRUNDIG készülékek Japánban is készültek, méghozzá javarészt az amerikai piacra. Erre a lejjebb látható kép a bizonyíték, ami egy eladásra kínált hangfal hátuljáról készült. Volt több olyan modell amit Amerikában például Lextronix néven forgalmaztak, de előfordultak más nevek is.
1969 óta már forgalomban voltak házi használatra szánt videómagnók. A GRUNDIG 1971-ben kijött a VCR rendszerű VR2000 színes, és fekete-fehér adásokkal is rögzíteni képes, 1/2 inches szalagokat használó készülékkel (lent balra). A Radio Alarm Sono Clock ébresztős rádió már nem mechanikus mutatós órát használ, hanem szám kijelzőt.
1972-ben a Grundig-Werke GmbH részvénytársasággá alakul. A Compact System Studio 2000 Hifi 4D Stereo már kvadrofónikus hangzással, és egyedi design tervezéssel készül. Megjelenik a motoros állomáskereséssel ellátott autórádió a Weltklang WK2000 Statomat. Ára: 468 márka.
1973-ban a színes TV is hordozható lett, a Super Color 1510 az első ilyen Grundig kis televízió. A Studio 2040 Hifi Quadro már új úton jár, vagy a quadro négy sávot használja, vagy a sztereó rendszerrel akár két különböző helyiségben is tud szólni (lent jobbra).
1974-ben a hordozható Rádió Recorder C6000 Automatic -ból (lent balra) több, mint 710.000 darabot adtak el. A kiváló technikai adatok és a sok extra tette rendkívül vonzóvá a készüléket.
1975-ben kerül a boltokba a Compact System Studio 3000 hifi sztereó rendszer, amely erősítő, kazettás magnó és rádió egyben.
1976-ban kijön a TS 1000 orsós magnó, amely már félprofesszionális használatra készült (lent középen). Pédául 2 vagy 4 sávos felvételre is alkalmas. Minden funkció elekronikus, és LED visszajelzővel van ellátva. Megjelent egy új kompakt készülék is a HI FI Receiver 50, ami szintén minden részegységet egyben tartalmaz (lent balra).
1977-ben az autórádiók fejlesztése gyors ütemben halad, a Weltklang WKC 2835 VD Full Stereo közép és URH hullámsávon is dolgozik, beépített kazettásmagnó és elektronikus állomáskereső funkció, valamint közlekedési hírek dekóder is található benne (lent jobbra).
1978-ban videómagnó gyártás kezdődik Nürnberg-Langwasser-ben. Professzionális Hifi Active hangszórók gyártását is megkezdik. A csúcs modell az 50 Professional integrált erősítővel 150 Watt zenei teljesítmény leadására volt képes (lent balra).
1979-ben a Grundig elindítja a Video 2000 új szabványt. A kétoldalas kazetta gyorsan terjed. Megjelennek az első színes projektoros televízióval, ami három különböző színű képet vetít a megjelenítőre. A Cinema 9000 az első ilyen termék Németországban (lenti kép jobboldalán). Ez volt a cég történetének egyik legjobb, egyben utolsó jó éve. A Grundig 38 ezer embert foglalkoztatott harminc hazai és külföldi gyártótelepén, ám azután részben a távol-keleti versenytársakhoz képest magas árai miatt kezdett veszteségesé válni.
1980-ban megjelenik a slim-line Hifi tuner az ST6000 alfanumerikus állomás kijelzéssel.
1981-ben kijön az első sztereó kompatibilis videómagnó, a Video 2 x 4 super rendszert a Grundig vezette be a piacon. Valós időben tudja jelezni a szalag pozícióját és a hátralevő időt is. A beszélő órás rádió a Sono-Clock 670 lehetővé teszi a hanggal ébresztést reggelente, ezt láthatjuk lent baloldalon.
1982-ben a cég második generációs elektronikus jegyzettömbjét is bemutatja, ez az "Electronic Notebook EN2", ami valójában egy diktafon (középen). Az új autórádió a WKC 3867 VD már 4x20W-os erősítővel rendelkezik, és frekvencia szintézeres hangolású (lent jobbra).
1983-ban óriási, 1.28 m² képméretű projektort mutatnak be a nagyközönségnek a Hannoveri Kereskedelmi Kiállításon. Ez a Cinema 9080-as modell. Megjelenik egy professzionális üzenetrögzítő házi használatra, a TeleBoy 1000 ami távoli hozzáféréssel is rendelkezik.
1984-ben a Philips vette át a cég feletti irányítást, Max Grundig pedig visszavonult az üzleti életből. Ekkor elkészül az első VHS videómagnó, a VS200 RC, ami egyedülálló a maga korában. Részben a VIDEO2000 rendszerre kifejlesztett megoldásokat, és áramköröket használják benne. A 300-as sorozat is még teljesen saját fejlesztés, de a 400-astól kezdve már a Panasonic cégtől vásárolják a mechanikákat. A kilencvenes évek második felében Philips magnók jelennek meg kisebb változtatásokkal GRUNDIG név alatt. A legutolsó szériák között pedig előfordult SANYO, és SAMSUNG belsejű videó is, szinte módosítás nélkül.
1985-ben az innovatív ATTS-Rendszer (Auto Tape Time Select) bemutatkozik az új generációs videómagnókban. Lényege, hogy a készülék felismeri milyen játékidejű kazettát helyeztek bele, és kijelzi percben, hogy éppen hol tart. Bemutatják az első Műholdas vevővel egybeépített TV készüléket.
1986-ban forgalomba kerül az első 100 Hz-es televízió, aminek köszönhetően villódzásmentesen lehet nagyobb képméretet előállítani. Két Jumbó modell jön ki 82 és 95 centiméteres képátlóval, mindkettő bestseller lesz, csak előjegyzésre lehet kapni, viszonylag hosszú várakozási idővel.
1987-ben egy különleges hifi sorozatot mutatnak be a felső kategóriában "Fine Arts" néven. Kijön az első RDS (Rádió Data System) autórádió, levehető előlappal.
1988-ban a második generációs 100 Hz-es televíziókat is piacra dobják, amelyeket a Monolith szériával indítják. A Grundig hozzájárul az "Eureka 95" nevű projekthez, amely a HDTV szabvány kifejlesztését tűzi ki célul.
1989-ben a társaság alapítója, Dr. Max Grundig 81 éves korában elhunyt. A kollégái által munka-alkoholistának tartott, rendszerető cégtulajdonos utolsó éveit fiatal francia felesége és kislánya társaságában töltötte baden-badeni birtokán. Elkészítik az első professzionális felhasználásra is alkalmas S-VHS videót. A VS 680 VPT egy high-end készülék , sok extrával pl: TOP text programozás, szerkesztési és digitális kiegészítő funkciók (lenti képen balra).
1990-ben már sztereó TV készülék is megjelenik beépített műholdvevővel. Grundig érdekeltté válik egy új szárazföldi digitális rádió rendszer fejlesztésében, ez a Digital Audio Broadcasting, vagy röviden DAB.
1991-ben a Grundig belép a távközlési piacra is, és bemutatja a vezeték nélküli TS-980 telefonkészüléket. A televíziós technológia egy új fejezete kezdődik, lehetővé válik a jelek továbbítása az új 16: 9 képformátumban. Eddig az összes televíziós csatorna 4: 3 képarányú volt. A Monolith 169-92 és a Cinema 169-142 készülékek már fel vannak szerelve ezzel az új technológiával. Ugyanebben az évben a Grundig bemutatja az új hotel kommunikációs rendszerét, az ASIS-t, amely szórakoztató és információs szolgáltatásokat nyújt a vendégeknek éjjel-nappal.
1992-ben a GRUNDIG bemutatja az ATS euro plus-t, ami egy könnyen használható rendszer automatikus csatorna keresővel és memóriával a televíziókban. Minden csatornát automatikusan megkeres, és a memóriában egy prioritási lista alapján eltárol.
1993-ban megjelennek az első Megatron televíziók (fent jobbra). A legfontosabb újítás a por, és tükröződés mentes képernyő, mely kiváló képet ad, köszönhetően a dinamikus fókusznak. Az erős kontraszt, és gazdag színvilág jellemzi a képet. Bemutatják az első PALplus televíziót.
1994-ben megindul a PALplus TV-k sorozatgyártása 16: 9 formátumban. A projekt együttműködik a Texas Instruments céggel. Ekkor már nem kevesebb, mint 1623 szabadalom van a Grundig birtokában. Ebben az évben a cég piacra dobja az első vezeték nélküli hi-fi kombinációját, amely infravörös porton keresztül továbbít jeleket. Bemutatják az első DAB kísérleti vevőt.
Forrás: www.grundig.de, Wiki, radiomuseum.org, eBay, shortwaveradio.ch