Az alagsori műhelytől a globális piacig

Saul Bernard Marantz (zeneszerző, amatőr zenész és fényképész) 1911-ben született New Yorkban. Első kísérleti készüléke a saját autójában lévő rádió volt, amit kiépített és a lakásban üzembe helyezve próbált belőle jobb minőséget kicsikarni. 1948-ban megjelent a mikrobarázdás monó hanglemez, ami megteremtette az otthoni minőségi zenehallgatás feltételeit, de ezzel meg is kezdődött az első formátumháború a Columbia 33-as fordulatú LP-je, és az RCA Victor 45-ös fordulatú hanglemezei között. Ez még nem volt elég, mert szinte minden lemezcég  a szabványosítási törekvések ellenére más frekvencia korrekciót alkalmazott.

Ennek az a lényege, hogy egy adott műsor hanglemezre történő rögzítése előtt a hanganyagot módosítják. A mély tartományt jelentősen gyengítik, míg a magas frekvenciákat felerősítik. Mindezt két okból: egyrészt a mély komponensek szélesebb barázdát hoznak létre a lemezen, így ez a műsoridő csökkenését vonja maga után; másrészt a magasabb frekvenciájú hangok kis amplitudója miatt emelés nélkül nehéz lenne őket a lemezre vágni, a lemez anyagának minősége miatt. Mindezt betartva nem csak a letapogathatóság javul számottevően, de a zajszint is csökken. Az eredeti átviteli görbét az erősítőben lévő szűrő áramkörökkel kell visszaállítani.

Saul Bernard Marantz komoly lemezgyűjteménnyel rendelkezett, de nem volt megelégedve az üzletekben kapható készülékek minőségével. A fő probléma abból adódott, hogy egyféle korrekciós átviteli karakterisztikára készültek az akkori termékek, ezáltal lehet, hogy az egyik lemez jól szólt, de a konkurens kiadó által nyomott korong már csapnivalóan. Természetesen emberünket ez rendkívüli módon zavarta, mert ő mindent a legjobb minőségben szeretett volna hallgatni, ezért a saját házában lévő műhelyében 4 évi kitartó munkával megalkotta az Audio Consolette erősítőt, amelyen többféle korrekciós görbét lehetett beállítani. Először kisipari módszerekkel a ház alagsorában évi 400 darab készült belőle. Nem meglepő, hogy ezután 1953-ban elindult a Marantz cég.

Ez lett az első Marantz termék is, amely 143,50 dollárért Model 1 néven jelent meg 1955-ben. Két különböző nagy érzékenységű phono-előerősítő bemeneti áramkört tartalmazott, és 36 lehetséges korrekciós görbét (!) lehetett beállítani rajta. Az akkori szaklapok kiváló mérnöki munkának értékelték. Model 2 nevet kapta az előerősítő után csatlakoztatható végerősítő, ami a következő termék volt. Egyre több mérnök és kiváló szakember csatlakozott a céghez, készülékeiket olyan gondosan megtervezték, hogy szinte semmit nem kellett utólag módosítani rajtuk.

1958-ban megérkeztek az első Marantz termékek sztereó verziói, majd elindult a klasszikus modellek sorozata a 7-es számú erősítővel, ami a lenti képen látható.

Ezt követte a Model 8 sztereó erősítő 1959-ben 2x30W-t teljesítménnyel 237 dollárért. 1960-ban indult a 9-es modell, amely figyelemre méltó volt megjelenésével, mivel a teljesítmény mérő műszert még a 2013-as termékeken is megtalálhatjuk. A 9-es modellből a NASA is rendelt 21 darabot, ezeket az Apolló küldetések követőállomásain használták az analóg órajel erősítésére, és módosított változatok voltak 9120-as típusjelzéssel.

1961-ben megindultak az FM sztereó adások az államokban, és ez sarkallta a mérnököket az egyik legkeresettebb Marantz termék kifejlesztésére. 1962-ben a cég demonstrált egy prototípust a 10-es modell számot viselő sztereó rádió tunerből, amelyen egy oszcilloszkópcső jelezte ki a hangolást. 1963-ban került kereskedelmi forgalomba 10B típusjelzéssel 650 dolláros áron. Az ár borsosnak tűnik, de alig fedte le azt a hatalmas befektetést, amelyet a vállalat több mint három év alatt a fejlesztésre költött. Az alap 10-es modellből mindössze 100 darab készült. A 10B-ről sokan azt mondták: ez a legjobb tuner ami valaha létezett. Az 1970-es évek elején kb. 750 dollár volt a kiskereskedelmi ára, de a gyártás befejezése után évekkel már 3700 dollárt lehetett kérni érte, de létezett olyan darab, ami később 10 000 dollárért cserélt gazdát. Jelenleg 1 millió Forint alatt nem találtam az eBay-en ilyen készüléket.

Annak ellenére, hogy a Marantz több ezer 10B-s modellt gyártott a termék akkora veszteséget okozott, hogy majdnem csődbe vitte a vállalatot. Valószínűleg túl jót akartak készíteni.  A Superscope dobott mentőövet, aki 1964-ben átvette a céget, és a következő évben New Yorkból Kaliforniába költöztek. A Superscope főleg orsós magnóiról ismert japán cég volt, aki a SONY-val együtt is fejlesztett. 1966-ban a Marantz termékeket Japánban, a Standard Radio-val közösen kezdték gyártani, majd kilenc évvel később ebből lett a  "Marantz Japan". 1968-ban Saul Marantz a nevét viselő vállalat elnöki székében találta magát.

1965-ben megérkezett  az első tranzisztoros Marantz termék a Model 7T előerősítő formájában, és egy évvel később a Model 15 sztereó erősítő, 1968-ban pedig egy másik klasszikus Marantz termék jelent meg félvezetős formában: az FM tuner. Megtartották az oszcilloszkópot, és a cég által fejlesztett Gyro Touch lendkerék segítette a hangolást.  Ez lett a Modell 20 névre keresztelt egység, viszont a végerősítővel egybeépített változata, a Modell 2600 pedig a cég zászlóshajójává vált. Az akkori csúcsok csúcsa az oszcilloszkóp kijelzős kvadrofon verzió, a 4400-as modell volt.

A Marantz mindig büszke volt termékei megbízhatóságára, és időtálló formáira. Ki gondolná, hogy a lenti képen látható kazettás magnódeck 1974-ben készült.

Persze a hifi mellett más területekre is elkalandoztak, egészen korán gyártottak már televíziót is, később pedig többféle projektort. 1980-ban a Superscope eladta 50% -os részesedését és a marketing jogokat a holland Philips cégnek (kivéve USA és Kanada területe). Mire a Philips hatékonyan átvette a Marantz értékesítését a világ nagy részében, a vállalathoz már csatlakozott valaki, aki a jövőbeni fejlesztésekben jelentős szerepet kap. Ken Ishiwata a Pioneer-től jött át, és két éven belül  kinevezték termékfejlesztési igazgatónak.

A nyolcvanas években a Marantz is a digitális technológia felé fordult, nem volt nehéz megjósolni, hogy a Philips égisze alatt CD lejátszóval fog jelentkezni. Így is lett, a CD 63 volt az első konzum audió célra szánt CD játszó, amelyet hamarosan követett a CD 12. Valójában ezek Philips termékek voltak, csak jobb minőségben, és precízebben kidolgozva, mint az átlag készülékek.

Minden Philips fejlesztés kicsit másképpen megjelent Marantz néven is, ilyen volt pl. a DCC, de hifi videómagnóknak is létezett Marantz verziója. A nyolcvanas évek közepén, pár évvel a CD megjelenése után megszületett az SE (special edition), azaz különleges kiadások ötlete, amit alapjában véve a célszerűség szült. A dolog úgy indult, hogy bizonyos modellekből hatalmas eladatlan készletek gyülemlettek fel, ezért a filléres kiárusítás helyett valami mást kellett kitalálni. Az ilyen készülékekbe pár audiofil módosítást végeztek el, úgymond kicsit megtuningolták őket, és rögtön újra piacképessé váltak. Így született a Marantz CD-45LE, ami a kritikusok szerint akkoriban a legzeneibb CD volt.

Természetesen sok konkurens is ugrott az ötletre, megjelentek az SE, OSE és LE végződéssel ellátott finomhangolt modellek. Az igazi ínyenc falatok azonban a mágikus KI végződéssel ellátott készülékek voltak, ugyanis ezeket maga a főkonstruktőr Ken Ishiwata (KI) vette kezelésbe. Ilyen volt pl. a lenti képen látható CD-63 mkII KI készülék (nem elírás, az első CD játszó típusszámát kapta mkII végződéssel), amelyen a réz előlap már sejtet valamit. később a 6000-es és a 17-es széria felturbózott készülékei is KI végződést kaptak, amelyek egyébként elég szépen taroltak a szaksajtóban, jó sok "ajánlott" címkét kaptak.

Ishiwata idejében számos klasszikus modell született, mint pl. a lejjebb látható TT100 lemezjátszó, vagy az alatta lévő NA-11S1 hálózati zenelejátszó, a kilencvenes évek elején indult a Compact MusicLink sorozat, amely egészen mostanáig tart. 1994-ben jelent meg az akkumulátoros SC-5 előerősítő és az SM-5 erősítő. Ishiwata érdekes dolgokat mondott el a Marantz tervezési folyamatáról. Nyilvánvalóan minden műszerük megvolt, de a készülékeket olyan zeneszámokkal tesztelték, amiket élőben is hallottak.

Említést érdemel még a lenti képen látható T1 csöves végerősítő, valamint alatta a 2013-ban újragondolt Audio Consolette.

A kilencvenes években a Marantz a high-end élvonalban, és az audiofil középsávban is képviseltette magát. Ez korszak sok egyéb mellett a japán Marantz előretörését jelentette, amely végül odáig fajult, hogy a Philips részesedésének nagy részét a japán Marantz felvásárolta, ami egyben új irányt is jelentett a technológiában. A japán konszern a minőség mellett a mennyiségre is koncentrált. Ennek eredőjeként egyre gyorsabban követték egymást a konzumtermékei, ami erősen felhígította a márka minőségét, és bár olykor sikerült egy-egy kiugróan jó készüléket életre hívni, a kilencvenes évek végén a piac hemzsegett a közepes vagy annál is gyengébb Marantz termékektől.

1997-ben meghalt  Saul Marantz 85 éves korában. Az általa létrehozott cégtől vonult nyugdíjba, és élete hátralévő részét új hangszórómárkák fejlesztésével és támogatásával töltötte. A kétezres évek elején a Marantz a házi hifi felől egyre inkább az új formátumok, az SACD és a házimozi felé fordult, a konzum termékei minősége csökkent, bár a magasabb kategóriában igyekeztek a mércét tartani, jól lehet egyre sikertelenebbül. 2002-ben a Marantz is bekerült a D&M holdingba, amely többek között a Denont és a McIntosht is birtokolja. A Denon és a Marantz 2002 előtt egymás nemes versenytársai voltak, majd a közös D+M cégcsoporton belül, mind a mai napig meglepő mértékben voltak képesek megőrizni önállóságukat, sajátos karakterüket. 2017 március elsejével a Denon, HEOS by Denon, Marantz és Boston Acoustics márkákat tömörítő D+M Group a Sound United LLC irányítása alá került. A sajtóközlemény szerint a Sound United LLC Észak-Amerika legnagyobb hangfal szállítója (Polk Audio, Definitive Technology és Polk Boom) a D+M csoport pedig a világ legnagyobb házimozi és sztereó erősítő/rádióerősítő gyártója.

Manapság már egyértelmű, hogy a sok márkát tömörítő holdingok, és a gigacégek tudnak csak életben maradni, hiszen mindenki felvásárol mindenkit. Sok típust fejleszteni és gyártani költséges, az állandó modellfrissítés szintén komoly anyagi terhet ró a cégekre. Az új technológiák bevezetése pedig nagyon sok esetben jelentős licenc díjak megfizetésével lehetséges csak. Éppen ezért vonzó az egyesülés, hiszen a nagyobb cégcsoportok számos dologban erősebbek, versenyképesebbek a kisebbeknél. Akár kiskereskedelmi partnerekkel kell szerződni, akár alkatrész beszállítókkal, vagy licenc tulajdonosokkal, jobb pozícióban van egy nagyobb cégcsoport.

Az élet persze nem áll meg, ma is jönnek az új Marantz modellek, de egy házimozi erősítő már nem úgy néz ki mint 10 évvel ezelőtt. Lassan átalakultak házi számítástechnikai központokká, ja és van bennük egy erősítő is :-) A jelenlegi zászlóshajó, az SR8012 modell közel 1 millió forintért vásárolható meg, és amint láthatjuk a hátlapról nem sajnálták a csatlakozókat, mert minden új eszközt tudni kell neki kezelni, és ma már a 7.2-es hangzás felel meg a kor követelményeinek. Természetesen ez is egy rendkívül igényesen megépített készülék, de ilyet egy kis cég már nem tudna előállítani.

Források: whathifi.com, av-online.hu, audiolife.blog.hu, homemovie.hu