Őrült konstrukciók a múltból

Megállapíthatjuk, hogy a televíziókészülék mint olyan, jelen fejlettségi szintjénél foglalja el a legkevesebb helyet, viszont a kinézete pedig a legunalmasabb periódusba érkezett. Nézzünk pár őrült konstrukciót és különleges formát a múltból. 

A legelső készülékek között nem nehéz ilyet találni, hiszen a működési elv még félig mechanikus volt, ezért egészen fura csodabogarak születtek a televíziózás hajnalán.

A nyitóképen láthatjuk a Szemivizor nevezetű szerkezetet, amit René Barthélémy konstruált 1929-ben Franciaországban, bár ezt inkább ős-projektornak nevezhetjük, mert a falra vetített. Az első brit kereskedelmi forgalomba került készülék a "Baird Televisor" volt 1930-ban, amit lentebb láthatunk. A korai tévék nagyon kicsi felbontást tudtak, (kb. 30-40 sor) ezért általában lencsékkel nagyították fel a képet.

 

Ezután jött egy időszak, amikor a televízió majdnem úgy nézett ki, mint a rádió, csak kicsit nagyobb varázsszem díszelgett rajta és ezt képernyőnek hívták.

 

1937-től megjelent az a megoldás, amikor a készülék képcsöve felfelé nézett és egy 45 fokban döntött tükrön keresztül bámulhatták a műsort - már amikor volt. Bútordarabnak is beillett a lenti képen látható Marconi 702 televízió. Egy működő darab még biztosan létezik belőle, amit a legnagyobb videó megosztó oldalon meg is nézhetünk.

 

Teletone TV-209 (1949) Amerikából, itt már kezd kialakulni a normál TV kinézet, de még kerek a képernyő.

 

Az ötvenes években már egészen elképesztő készülékek születtek. Philippe Charbonneaux tervezte 1957-ben a Teleavia Panoramic III televíziót. Ennél a modellnél külön egységet képezett a forgatható képcső és a vevő.

 

Olaszországban is létezett hasonló modell, a Phonola Marziano névre hallgató készülék 5 évig volt gyártásban (1957-1962), de mára csak pár darab maradt az utókornak.

 

Ez mind semmi, az 53 cm képátlójú Philco Tandem Predicta képernyője több méter hosszú 25 eres kábellel csatlakozott a vevőegységhez, így könnyebben tudták hordozni a vezeték hatósugarán belül, ezt láthatjuk a lenti képen.

 

A Philco még készített egy legendás darabot a Predicta szériában, ez a "Stargate Atlintis" sci-fi sorozatban is szerepelt, mint a Genie által fejlesztett számítógép (lenti kép). Sajnos az ötvenes évek végének futurisztikus készülékei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a vásárlók nem álltak készen az ilyen formák befogadására, ráadásul nem voltak túl üzembiztos szerkezetek. A Philco cég a hatvanas évek elején csődbe is ment, de termékei ikonikussá váltak.

 

Az ötvenes évek végének csúcs extra készüléke a nyugat-német Kuba Komet elnevezésű házi szórakoztató központ. Dönthető képernyője volt és minden akkori csúcs technikát tartalmazott. 130 kilogrammos súlyába még 8 darab hangszóró is belefért.

 

A hatvanas évek második felében úgy gondolták hamarosan eljön az űrkorszak - ma már tudjuk, hogy tévedtek - és ennek megfelelő stílusú készülékek jelentek meg a piacon. A Space Age termései voltak a különféle gömb alakú televíziók.

 

Volt pár bukósisakra hasonlító modell, ami szintén ennek a korszaknak a szüleménye. A Philips még a kilencvenes években is piacra dobott egyet "Discoverer" fantázianévvel, ezt láthatjuk a lenti képen.

Itthon is készült sci-fi TV, az ORION AT551 Vénusz megelőzte korát és nagyon dögösen nézett ki. Szinte hihetetlen, de 1971-ben gyártották.

 

 

Források: weburbanist.com, radiomuseum.org, bashny.net