Az Orosz Harkálytól a Tésztagyárig

Vajon mi lehet a közös egy madár és egy élelmiszergyár között, vetődhet fel a kérdés. Első blikkre semmi, ám a haditechnika iránt érdeklődők talán már megtapasztalhatták, hogy a fegyverek „névadói” előszeretettel adnak félrevezető fedőneveket a saját eszközökre, míg az ellenség cuccára aggatott név már esetenként beszédes is lehet. Nos, ezen írás témáját az amerikaiak először Orosz Harkálynak (Russian Woodpecker) emlegették, míg a szovjet specialisták Duga néven („Körív”) ismerték. A köznép – már aki beszélt róla egyáltalán – a méretei miatt „Tésztagyárnak” nevezte azokat a létesítményeket, amelyek fő feladata az amerikai ballisztikus rakéták indításának érzékelése volt. És így értelemszerűen a szovjet válaszcsapás elrendelésének elindító mozzanata.

Az Orosz Harkály elnevezést egy rádióamatőr adta annak az éterben tapasztalható ismétlődő harkálykopácsolásra emlékeztető kattogásnak, ami a rövidhullámú sávban volt tapasztalható és természetesen zavarta az amatőr rádiózást – mellesleg a polgári repülés kommunikációját és a rádiós műsorszórást is -, ami érthetően sok rádióamatőrt idegesített. (Nem azért mondom, de a volt századparancsnokom lelkes rádióamatőr volt, és olyan barátnőt keresett, akivel hívókódokkal lehet beszélgetni: amikor utoljára láttam a nőtlen szállón lakott.) A titokzatos és gazdátlan jel forrása sok spekulációra adott okot, azonban a szakértők (és a rádióamatőrök) a jel gondos tanulmányozása után arra jutottak, hogy annak oka egy rendkívül nagy teljesítményű horizont mögé látó radarrendszer (over-the-horizonton radar, OTH). Természetesen ennek az elméletnek a bizonyítására csak a Szovjetunió szétesése után volt lehetőség: ez volt a Duga-3 (orosz: Дуга-3) és amint azt korábban említettem a ballisztikus rakétaindítást előrejelző hálózat része volt. Persze a NATO katonai hírszerzése addigra már lefényképezte a rendszert, és amint később látni fogjuk a beszédes „Steel Yard” (Vasudvar) nevet adta.

A hozzá nem értők számára – most már közéjük tartozom én is, de tanulmányaimból az alapokra még emlékszem - muszáj egy kicsit megvilágítanom a rádióhullámok terjedését, anélkül, hogy reménytelenül elijesszek bárkit is a további olvasástól. Nem lesz egyszerű. Tehát a lényeg az, hogy a rádióhullámok alapvetően egyenes vonalban terjednek, azaz kábé mint a fény. Minél magasabban van az antennánk és azon az adó (az a kütyü, ami kibocsátja a rádióhullámokat), annál nagyobb távolságra lehet ellátni a tetejéről, azaz a rádióhullámok is addig tudnak eljutni. Máris megfejtettük, hogy miért a Kékesen van tv-torony és nem Szegeden, ami az ország legmélyebb pontja. Igen ám, de a Föld állítólag gömbölyű, azaz – kicsit kisarkítva – a milánói dómot nem azért nem látjuk mert messze van (a rádióhullámok fénysebességgel terjednek, akárcsak a fény, pikk-pakk meglátnánk) hanem mert a görbület „kitakarja”, azaz a horizont alatt/mögött van. Na jó, azért is, mert itt ülünk a Kárpát-medencének nevezett gödör alján.

A másik dolog, hogy a Föld légköre a rádióhullámok egy fajtáját pontosan úgy veri vissza, mint a fényt az átlagos tükör. Azaz ahhoz, hogy „megnézzük” Floridát az kell, hogy betükrözzük a rádióhullámokat a horizont mögé, majd ugyanezen az úton az visszaverődik, amit egy másik kütyüvel (a vevővel) felfogunk. Az adónál az egyik fontos paraméter a teljesítmény (azaz milyen erős jelet bocsát ki), míg a vevőnél az érzékenység (azaz mi a leggyengébb jel, amit még érzékelni tud). Na ennyi, aki ennél többet akar tudni a témáról az itt olvashat utána. De térjünk vissza harkályunkhoz.

A szovjetek már a 60-as években elkezdtek dolgozni a ballisztikus rakéta elhárító rendszereket kiszolgáló korai előrejelző radarokon, de a legtöbb ilyen korai elképzelés azon alapult, hogy a radarok „lássák” a felbocsátott rakétákat (line-of-sight). Ez a látótávolsága ugyan nagy volt, de még sem annyira nagy, hogy elemezni lehessen, honnan jön az áldás és szólni a Szovjetunió főtitkárának, hogy melyik nyomógombbal tudja az apokalipszist elindítani/folytatni. Mivel abban az időben a szovjet műholdak felszereltsége erre a feladatra még nem volt alkalmas a választás a horizont mögé látó radarokra esett. Az első kísérleti rendszert, Duga-1 néven (itt és itt látható a GoogleMapon), Ukrajnában Mikolajiv helyiség közelében építették meg, ahonnan sikeresen észlelték a 2500 kilométerre lévő Bajkonur Űrközpontról startoló rakétákat. Ezt követte a Duga-2 kísérleti rendszer, ugyanitt, amely képes volt követni a Távol-Keletről és a Csendes-óceánon tengeralattjáróról indított – gondolom saját - rakétákat, amint Novaja Zemlja (Jeges-tenger) felé repülnek. Mindkét radarrendszer kelet felé nézett és meglehetősen alacsony teljesítményű volt, de a koncepció bevált és megkezdődött az igazi működőképes rendszer építése Duga-3 néven.

Az új Duga-3 rendszernél az adó és a vevő között mintegy 60 km távolság volt. 1976-tól kezdett működni, és idegesíteni a rádióamatőröket, vagyis az Orosz Harkály el kezdett kopogtatni. Az adóteljesítmény becslések szerint elérte a 10 MW-t, ami maradjunk annyiban, hogy bazi nagy. Az okosok bemérték, hogy honnan jönnek a jelek és a nyomok Ukrajnába vezettek, majd további pontosítások után megtalálták a kopogás forrását egy akkor jelentéktelen kisváros közelében, amit úgy hívtak, hogy Csernobil. Igen, ez az a Csernobil.

Bár a legkorábbi jelentések is azt gyanították, hogy ez egy horizont mögé látó radarrendszer és ez maradt a legnépszerűbb hipotézis a hidegháború alatt, mégis számos más elmélet jelent meg. Például, hogy zavarják a Szabad Európa Rádió adását, de ezt hamar kizárták, mert a Harkály történetesen a moszkvai rádiót is zavarta.

Idővel egyre több információ állt rendelkezésre magáról a jelről és annak jellemzőiről. A lényeg az, hogy amikor aztán Kelet-Oroszországban is megjelent egy második harkály, amely érdekes módon úgy „kopácsolt”, hogy az első harkályt ne zavarja, akkor a következtetés elkerülhetetlen vált: az oroszok megint kitaláltak valamit. Szinte látom magam előtt az átlag amerikait, amint dühösen csapkodja a tévéjét, mert csíkosan jön a Rambo II. A hisztis rádióamatőrök mozgósították a szürkeállományt és már külön szűrőberendezéseket készítettek a kattogás gyengítésére.

Ez így tartott a 80-as évek végéig, akkor a jelek ritkábbá váltak, majd 1989-ben el is tűntek. Bár a Duga-3 leállításának okát nem hozták nyilvánosságra, de ennek fő oka valószínűleg az volt, hogy a Szovjetunió a 80-as évek végére „belerokkant”. a hidegháború fegyverkezési versenyébe. A másik tényező az lehetett, hogy az USA addigra sikeresen kifejlesztette a korai előrejelző műholdak rendszerét, amely azonnal, közvetlen és rendkívül megbízható figyelmeztetést adott, míg a radar alapú felderítésnél mindig számolni kell az esetleges ellenséges és légköri zavarokkal. Egyes jelentések szerint a távol-keleti létesítményt (adó és vevő) Komszomolszk-na-Amure közelében 1989. novemberében vonták ki a rendszerből. Az eredeti Duga-3 a szerencsétlenül járt csernobili erőmű 30 kilométeres zónájában van és teljesen leállították, karbantartásáról már nem is beszélnek, de a maradványok még mindig látszanak. Tulajdonképpen a Duga-3 után új korai előrejelző radarrendszerek építését még tervbe vették, de befejezésükről nem sok hír van, erről talán a Munkács környékiek tudnának beszélni, akik csak tésztagyárnak nevezték a helyi beton monstrumokat.

A rejtélyes eszközök és tárgyak előszeretettel válnak különböző összeesküvés elméletek kedvenc témájává. Hát így kapcsolják össze a csernobili erőműbalesetet a Harkállyal, vagy időjárást befolyásoló és szabályzó hidegháborús fegyvert látnak benne, esetleg egy ördögi elmekontroll adóállomást vizionálnak. Viszont ezt a területet már átengedem a paranormális tevékenységet kutató esetleges szerkesztőtársaimnak.

Update: Medvegyev 2011-ben adta át az új tésztagyárat, a neve Voronyezs DM. Az orosz híradó is beszámolt róla itt.  

Forrás és képek: wikipedia, http://englishrussia.com