Az első működő mikrolánc a mai UHF sávon üzemelt

A Harmadik Birodalom fénykorában Franciaországtól Sztálingrádig, valamint Berlintől Észak-Afrikáig húzódott. Ezeken az irdatlan távolságokon keresztül mégis pillanatok alatt tudtak a parancsnokok a német főhadiszállással kommunikálni. A frontvonalakban működő sokféle középhullámú és rövidhullámú rádió mellett kiépítettek egy mikrohullámú láncot, amit az ellenség eleinte képtelen volt lehallgatni, ugyanis nem rendelkezett olyan magas frekvencián működő eszközökkel.

H.E. Hollmann, a Telefunken mérnöke már 1936-ban kifejlesztette a rendszerhez használt adót és vevőt. Az egységek 500-600 MHz közötti tartományban működtek frekvenciamodulációval (FM). 1940 és 1945 között 2500 állomást helyeztek üzembe. 50 000 km hosszan a térképen látható módon építették ki a közvetítő állomások hálózatát, amik egymástól kb. 50 km távolságban helyezkedtek el, és általában teherautóra szerelt 11 méteres kihúzható árbócra építették az antennákat. "Dezimetergeraet DMG-5KA" néven futott a világ első működő mikrohullámú telekommunikációs hálózata, amit "Michael" kódnévvel láttak el.

A második világháború alatt a katonák karácsonykor - a láncon keresztül - hazatelefonálhattak a családjuknak. 1942-től már a továbbfejlesztett egységeket telepítettek, ezek a DMG-3G típusjelzéssel és "Rudolf" kódnévvel rendelkeztek. Az üzemi frekvencia már kicsivel több, 650 MHz volt. 9 telefonvonalat és 27 távírócsatornát tudtak velük továbbítani. A Német Posta egészen 1954-ig használta ezeket a rendszereket.

Ezeken a kapcsolatokon nehezen tudták lehallgatni a forgalmat, de mégis szükség volt titkosításra, ugyanis a tengert csak kisebb frekvencián üzemelő, (42 MHz) nagyobb teljesítményű egységekkel lehetett "átlőni". Valószínűleg a Siemens & Halske T52 típusú rejtjelező távírót használták titkosításra, de a hangra is ki kellett találni valamit.

Gottfried Vogt, a Telefunken mérnöke már 1939-ben kísérletezett az analóg beszédhang titkosításával. Ennek az volt a lényege, hogy lemezekre rögzített fehérzajt játszottak le különböző sebességgel és azzal modulálták a hangjelet. A vevőnél is megvoltak ezek a lemezek és össze tudták szinkronizálni az adóval. A hangsáv felett volt még egy vivő, ami tartalmazta az ehhez szükséges jeleket. Egy ilyen rendszer kifinomult verzióját használták vezetékes kapcsolatokhoz is, valamint a mikrohullámú láncon Athénen és Krétán keresztül kommunikáltak így, a Líbiában állomásozó Rommel erőivel.

Nincs bizonyíték arra, hogy a britek le tudták volna hallgatni ezt a kapcsolatot. Ez egy újabb frontot nyitott a Bletchley Park és Berlin közötti hírszerzési háborúban, és valamilyen szinten csökkentette a megfejtett Enigma üzenetek negatív hatását a Németekre nézve 1942 második felében.

Ezekből az eszközökből napjainkra nem sok minden maradt. Siemens & Halske T52 típusú távíróból létezik pár darab, de a mikrohullámú láncból csak egy "Michael" DMG 5K rádióberendezést állítottak helyre, és kiállították a Kaelble-Halle-ban 2001-től. Ez valószínűleg egy 1943-ban gyártott példány, amit hónapok munkája során tettek működőképessé. Ezt láthatjuk fentebb.

Források: G. Ulbricht: "Die Richtfunk-Verbindungsanlage IDA 22" Telefunken-Zeitung, 92. szám, 1951. október. "Dezimeterwellen im Dienste der Nachrichtentechnik", Funkshau 1950. szeptember 2. radarworld.org, wikipédia, chris-intel-corner.blogspot.com