Egy hidegháborús tengeralattjárón

Egy képernyő, aminek nem kéne ott lennie

Néha a semmiből bukkannak fel képek olyan eszközről, amiről nem is gondoltuk volna, hogy létezik. 2019. decemberében egy népszerű tengeralattjárós oldal szerkesztője, Erick Moreno a Twitteren közzétett egy fényképet, amelyen egy navigációs rendszer monitorát láthatjuk egy atommeghajtású tengeralattjáró irányítótermében. Ez a Sturgeon USS Queenfish (SSN-561). A fénykép egy küldetés során készült 1970-ben.

A kijelző erősen hasonlított az akkoriban készült Grumman A-6 Intruder támadórepülőgép navigációs rendszerére, mely a "Digital Integrated Attack Navigation Equipment" (DIANE) megfigyelő és navigációs rendszer számítógépéhez csatlakozott, ez akkoriban ultramodernnek számított, és lehetővé tette, hogy a támadó repülőgép legénysége éjszaka és rossz időben, rendkívül alacsony magasságból támadjon célpontokat, egy tereptárgyakat felismerő radar segítségével.

A DIANE a "Vertical Display Indicator" képernyőhöz csatlakozott, ami a pilóta elsődleges műszere volt. A kijelző ugyanúgy működött, mint a modern elektronikus repülésvezérlő rendszerek, csak sokkal durvább felbontásban. Mutatta a horizontot, az eget, a terep kontúrjait, a repülési magasságot, a támadási szöget, a függőleges sebességet és az irányt. A rendszer lehetővé tette a navigációt és a precíziós bombázást, a CRT monitor pedig úgy nézett ki, mintha egy űrhajó része lett volna. A Queenfish vezérlőkonzolon látott eszköz kísértetiesen hasonlított a repülőgép rendszerére. A Nemzeti Tengeralattjáró Múzeumban kiállított vezérlőn is láthatjuk a kijelzőt a lenti képen.

Nyilvánvaló, hogy ez egy vonzó perspektíva lehetett a tengeralattjárók számára, hiszen ők anélkül navigálnak, hogy látnák a körülöttük lévő teret. Valószínűleg a haditengerészet átvette a technológia egy részét az A-6-ból, és integrálta az inerciális navigációs rendszerbe.

Bármi legyen is ennek a kijelzőnek a sztorija, akkoriban a maga kategóriájában a legmodernebb technológia lehetett, ami jócskán megelőzte korát, hiszen több évtized múlva érkeztek csak meg a digitális műszerek a tengeralattjárókra. Egész pontosan a Seawolf megjelenésével terjedtek el az 1990-es években.

Lenti képen Los Angeles osztályú hajó vezérlőterme - ez váltotta a Sturgeon osztályt, alatta pedig a "USS Jimmy Carter" vezérlője a Seawolf osztályból (1998).

Manapság, mint lentebb láthatjuk a Virginia osztályú atomtengeralattjáró vezérlőpultja inkább egy idegen űrhajóra hasonlít. Ezek a hajók már elhagyták a klasszikus kormánykereket és a függőleges műszerfalon csak egy pár joystick meg rengeteg kijelző található.

A "The WarZone" katonai oldal okostojásai a következő megállapításra jutottak a rendszerrel kapcsolatban:

Az ötvenes évek elején korszerűnek számító USS Albacore tesztelése azt mutatta, hogy nagy sebességnél a hajó rendkívül élesen reagál a kormánymozdulatokra, nehéz pályán tartani, és a szokásos összetételű három fős irányító csapat nem tudja biztosítja a parancsok végrehajtásához szükséges sebességet. Ez arra késztette a haditengerészetet, hogy újragondolja az irányítás alapelveit, és az 1950-es években kifejlesztettek egy új vezérlőpanelt, a SUBIC-et (SUBMare Integrated Control).

A SUBIC egyik forradalmi újítása a CONALOG (CONtact AnaLOG) digitális kormányzási asszisztens, amely a Fast-Reaction Submarine Control (FRISCO) része volt. A rendszer megmutatta a kormányosnak a katódsugárcsöves képernyőn azt az irányt, amelyet tartania kell, plusz még a mélységi adatok, szonárok és radarok információk is megjelentek. Mintha egy víz alatti autópályán haladtak volna. Az X-wing vadász célzó képernyőjén láthattunk hasonló megjelenítést a Csillagok Háborújában.

A rendszert először 1961-ben telepítették USS Sharkra (SSN-591), majd később USS Thresher, Permit, Sturgeon-osztályú SSN-re és Benjamin Franklin-osztályú SSBN-re. A használat során érdekes dolgok történtek. A tengeralattjárósok gyorsan megutálták az eszközt. Az egyik nyugállományú parancsnok azt nyilatkozta, hogy a rendszer általában elaltatta a legénységet. Annyira nem szerették, hogy a Los Angeles osztályú hajók tervezésénél már nem is vették figyelembe.

Ennek a rendszernek a működését láthatjuk röviden az 1968-as "Zebra kutatóállomás" című kém-kalandfilmben, (fenti kép) amelyben egy amerikai atom-tengeralattjáró tart az Északi-sark közelében lévő állomásra, hogy megkíséreljen begyűjteni egy műholdról érkező kapszulát, ami értékes képeket tartalmaz.

Forrás: topwar.ru, Tyler Rogoway, Erick Moreno