Capacitante Electronic Disc (CED), vagyis kapacitív lemez

A CED egy 200 millió dollárt felemésztő évtizedes kutatás eredménye volt, amit az RCA fejlesztett. Mechanikus megoldást használ, egy parányi gyémánt hegyű tű olvassa le a lemez mikrobarázdáiba ágyazott jeleket. Hirtelen egy analóg lemezjátszóra hasonlít, de jóval nagyobb a sebessége, és belülről kifelé olvassa a korongot. A lemez vinylből készült, amire egy speciális vezető réteget vittek fel, és a barázdában változó kapacitású kis pit szerű mélyedések voltak, amikből kiolvasható a hang és a kép keveréke FM modulációra ültetve. A tűnyomás is kisebb, inkább csak siklik a gyémánt hegy a felületen, ezért nem is mindig akarta követni a barázdát. Külön áramkörnek kellett felügyelni a sávontartást, hogy a tű ne kalandozzon el. A sérülékenység itt is nagy gondot okozott, gyakorlatilag már egy ujjlenyomat képes volt drasztikus hibákat okozni, ezért védőtokot kellett használni. A gyártó 500 lejátszást garantált a lemezekre, amik 15 és 25 dollár között voltak beárazva, és oldalanként 1 óra műsoridő fért rájuk.

A működési elvből adódóan állókép üzemmód nem volt. Az első CED lejátszó 1981 márciusában jelent meg hangos reklámkampányok közepette. A viszonteladók azonban a vártnál kevesebbet rendeltek a termékből, a fogyasztók meg még annál is kevesebbet vásároltak meg. Az első gép az RCA Selecta Vision volt, ami minimális szolgáltatásokkal bírt, de az ára (499 USD) jobb volt a versenytársakénál. A lemezek gyártására azonban kevesen vállalkoztak, ráadásul az RCA nem járult hozzá a szex témájú filmek forgalmazásához, ami óriási hibának bizonyult. Szembe kellett nézni még pluszba két nagy vetélytárssal is a piacon. Egyik a Magnavox (amerikai Philips) Magnavision rendszere, amit már 1978-óta árultak. Az ára 750 dollár körül mozgott, de lézeres volt a technológia, kissé instabil volt még akkor, de különféle plusz szolgáltatásokat tudott (állókép, léptetés). Másik a videómagnó volt ami 700 dollárba került ekkortájt, és a legnagyobb varázsa a műsorok rögzíthetősége volt, amit bizony a lemezes lejátszók nem tudtak, és ez később meg is pecsételte a sorsukat.

1983 őszén megjelentek a második generáció készülékei, amik már sztereó hangot is tudtak, távvezérlő járt hozzájuk, és a gyorskereső funkció is elérhetővé vált. A CED ennek ellenére sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az eladások nem nőttek, és 1984-ben leállt a gyártása. Lemezek még 2 évig készültek, A Nílus gyöngye című film volt az utolsó kiadott korong 1986-ban.

Fenti képeken egy HITACHI VIP 201P lejátszó szétszedése látható. A lenti videón pedig az RCA SelectaVision működés közben.