Analóg nagyfelbontású rendszerre épülő VHS próbálkozás

Az első HD kezdemény a Hi-Vision rendszer, amely 1125 tv soros felbontást alkalmazott. Japánban már 1980-ban volt ilyen műsorszórás. Egy MUSE nevezetű kódolással csökkentették a jel helyigényét, és analóg TV adókon is lehetett sugározni. A Laserdisc nagy felbontású verziója is használta ezt a rendszert. A JVC adaptálta a hagyományos VHS formátumra, és ez lett a W-VHS. 1994-ben jöttek ki az első lejátszók, de csak Japánban.

Fent jobbra egy kazetta, ami teljesen megegyezett fizikailag a normál VHS-el, balra pedig a VHS klub négy tagja, legalábbis normál méretében, mert volt VHS-C, meg S-VHS-C is. A D és a W verzióból nem voltak kisebb méretű társak, mert akkor ugye kamkorder is tartozna hozzájuk. A szalagon rögzíthetünk (HD) 1035i vagy (SD) 480i minőségben, de lehetett volna 2db 480i csatornát felvenni egy időben 3D műsorhoz. A jel komponens videó formájában került a hordozóra, ami azt jelenti, hogy külön van a világosság jel, és külön a színkülönbségi jelek, de természetesen egy speciális tömörítési eljárás segítségével. A VHS-re jellemző színzaj teljesen eltűnt ezáltal.

Kérdezhetnénk, hogy ha 1125 sor, akkor miért 1035i ? Azért mert ekkor még külön számolták a látható sorokat, és külön a valósakat, amik tartalmaztak pluszba segédjeleket, na meg analóg rendszer lévén a függőleges képváltásnak is kellett hely. A hang lehetett normál VHS Hi-fi rendszerben rögzített, vagy digitális, amiről annyit tudunk, hogy 48Khz volt a mintavételezési frekvencia 20 bites felbontással. Otthoni használatra nem tudott elterjedni a rendszer, de orvosi képalkotásra a jó felbontás miatt előszeretettel alkalmazták, ott az ár sem volt annyira kritikus.

W-VHS készülék ritka, mint a fehér holló. A kazetta meg még ritkább, de a Digital-S (D-9) hordozókat is megeszi, csak a játékidő megváltozik.