Még mindig áll egy rádióállomás Kaliforniában, ami a múlt század legelején épült

A poszt különlegessége hogy a helyszínen is készültek képek egy kedves olvasó jóvoltából, aki sejtette hogy talált valami érdekeset.


Guglielmo Marconi megbízást kap 1913-ban egy vezeték nélküli távíró adó-vevő állomás építésére Kaliforniában. A "KPH" hívójelű állomás később az egyik legnagyobb és legsikeresebb létesítmény lesz a parti állomások hálózatában. A "KPH" elsősorban távíró állomásnak épült, hiszen sokáig a Morze jelek jelentették a legbiztonságosabb kapcsolatot a legrosszabb terjedési viszonyok között is. A Csendes óceáni hajóforgalom rádióüzeneteinek és vészhívásainak java része itt bonyolódott. Az adó Bolinas városban, a vevő pedig 20 mérfölddel odébb, a part közelében található. Azért a nagy távolság hogy az erős adó ne zavarja a gyenge jelekre vadászó vevőket.
Ez itt egy darabka történelem, hiszen szinte minden eredeti formájában található, és úgy tűnik ez az utolsó érintetlen Marconi korszakbeli állomás egész Észak-Amerikában. 1998-ban kikapcsolták teljesen, de a Point Reyes Nemzeti Park munkatársai és elkötelezett önkéntesek folyamatosan dolgoznak azon, hogy a készülékeket és a tárgyakat megőrizzék az utókornak. Persze ehhez kellett egy kis kapcsolat a hatalom felé is, de ebben az esetben ez kizárólag a nemes cél érdekében. Ennek köszönhető hogy a szárazföldi antennarendszerek is szinte érintetlenül megmaradtak.

A ciprusfa alagút a vevőállomás épületéhez vezet, ezt láthatjuk feljebb a Wikipédián található fotón. Ez igen feltűnő jelenség a nagy pusztaságban, mint ahogy a Google Earth képe is mutatja lentebb. Ebből is látszik mekkora presztízse volt a helynek fénykorában.


Az állomást minden évben egyszer július 12.-én bekapcsolják újra, és elkezdenek forgalmazni távíró üzemmódban morze kódokkal, ezzel is tisztelegve az itt dolgozóknak. A lenti kis galériában Horváth László képei találhatóak, aki a helyszínen is megnézhette a vevőállomást. Rögtön az első képen un. haladóhullámú antennát láthatunk, ami több kilométeres, és a hosszúhullámú sáv vételére szolgál. A hosszúhullámok követik a föld görbületét, a rádiózás hajnalán ezt a sávot használták műsorsugárzásra, valamint a segélyhívó és egyéb kommunikációs csatornák is ide kerültek. Manapság egyre kevesebb adó üzemel rajta.