Az audió kultúra kialakulása a birodalomban
1970-et írunk, ez a Brezsnyevi pangás időszaka a Szovjetunióban. Minden épkézláb mérnök a hadiipari komplexumban dolgozik, és a magasabb minőségű alkatrész meg a technológia is oda áramlik. Az átlagembernek csak átlag alatti termékek jutnak, de csak ha szerencséje van. Az ipar nem sok gondot fordít az audió kultúrára, legyen valami ami szól a hadiiparban már nem hasznosítható alkatrészekből, és ennyi. Ebben a közegben mégis volt pár ember, aki nem elégedett meg ezekkel az állapotokkal.
Először nézzünk pár sztereó erősítőt az akkori kínálatból. Tipikus szovjet kivitel az Elektron-20, még az eleje valahogy kinéz, de a hátuljáról sugárzik a kor színvonala.
Elektronika b1-01 sztereó erősítő messze elmarad nyugati társaitól, de még a kelet-európai riválisoktól is, mind hangminőségben, mind kinézetben.
Miiért nem lehet a Szovjetunióban jó minőségű erősítőket gyártani, hiszen az ipari bázis adott hozzá.
A párt szerint nincs is szükség rá, hiszen ilyen luxuscikkeket csak a tőkések vásárolnak a dekadens nyugaton. A szovjet dolgozóknak bőven megfelel a jelenlegi választék, bár szerintem erről az embereket elfelejtették megkérdezni.
Senki nem tudja hogyan kéne hozzákezdeni az ilyen jellegű termékek gyártásának.
A Szovjetunió részéről évtizedes az elmaradás az áramköri tervezés, a design, és a gondolkodásmód területén ahhoz, hogy a kiváló minőségű nyugati berendezéseket utolérjék, vagy legalább megközelítsék.
Ehhez jöttek még pluszba az uralkodó tévhitek és a motiváció teljes hiánya az érintett ágazatokban.
Mindezek ellenére sok hifi rajongó volt az országban, közéjük tartozott Anatolij Likhnitsky, aki megépített magának egy ütős hifi, már a high-end határait súroló készüléket. Likhnitsky (lenti kép) orvosbiológiai mérnökként dolgozott és egy barátjával elhatározták, hogy a lemezhallgatáshoz építenek valami jó cuccot, de nem spórolnak semmivel, mindenből a legjobbat használják. Persze ehhez a munkahelyről is érkezett pár dolog. Elkészült egy fantasztikus tulajdonságokkal rendelkező erősítő, ami meglepően jól is szólt. Maga az áramköri megoldás Likhnitsky agyszüleménye volt: egy kvázi-komplementer végfokozat, amit a legendás 6S4S elektroncsővel épített „DYNACO” erősítő ihletett. Ezután végeláthatatlan szeánszok következtek, amikhez egyre több és befolyásosabb ember csatlakozott.
A gyenge minőségű szórakoztató elektronikai cikkek amúgy is piszkálták a Politikai Bizottság szemét, mert ez a nyugattól való lemaradást fémjelezte, és ezért még egy alulról jövő kezdeményezést is képesek voltak támogatni. A BRIG erősítő megteremtéséről a fő döntést a 10. számú minisztérium főosztályának vezetője Szviridov hozta. Ez az ember még a leningrádi rádió alkalmazottja is volt, ráadásul mohó audiofil zenerajongó, és neki lehetősége volt hivatalból, hogy értékelje a nyugati és a hazai berendezések minőségét. Emberünk felismerte a helyzetet és elvállalta hogy irányítja a hifi erősítők fejlesztését és gyártását. Ennek ellenére 1971-ben a leningrádi területi pártbizottság úgy döntött: a hadiipari komplexum szabadidejében a szovjet háziasszonyoknak fejlesszen olyan eszközöket, amik megkönnyítik a munkájukat. Szerencsére később Szviridov nyomására 1973-ban a regionális bizottság megváltoztatta a döntését, és kiadták az új parancsot: olyan kiváló minőségű audió eszközöket kell gyártani amikkel utolérik, majd megelőzik a nyugatot!
A párt 1975-re már kézzelfogható eredményeket akart, ezért tudományos akadémia javaslatára került képbe Alla Kalyaeva, aki egy erős és befolyásos személyiség, természetesen zenekedvelő. Ő lett a fejlesztésért felelős osztály vezetője.
Szviridov és Kalyaeva tudtak Likhnitsky hallgatózó összejöveteleiről, és meghívták a tehetséges mérnököt, hogy vegyen részt a projektben. Párszor ők is meglátogattak egy ilyen szeánszot, ahol főleg komolyzenét és jazzt hallgattak nagy mennyiségű alkohol társaságában.
Likhnitsky örömmel elfogadta a felkérést, és az 1970-ben épített erősítőjéből csinált 3 hónap alatt egy gyártható prototípust. Ezután 2 év küzdelem következett. A projekt mérnökei, valamint Likhnitsky és Kalyaeva számos komoly műszaki, termelési és szervezeti problémával kerültek szembe. A fejlesztési szakasz egyik legnagyobb gondját a tranzisztorok képezték. Az eredeti erősítőben germánium tranzisztorok voltak amelyek használata nem várható el egy új termék esetén, a szilícium tranzisztorok beépítéséhez pedig meg kellett változtatni a végfokot. A problémát úgy oldották meg- az eredeti kvázi kapcsolás megtartása mellett-, hogy speciális kis nyitófeszültségű szilícium félvezetőket alkalmaztak. Likhnitsky megjegyezte, hogy hasonló módszert választott Peter Walker a „Quad 303” erősítőjében.
Anatolij Likhnitsky nagy kedvelője volt a negyvenes évek német erősítőinek, azokból és pár otthonában található régebbi szovjet készülékből leste el azt a megoldást, hogy potenciométerek helyett 24 állású jackley kapcsolókat használt szabályzásra, bár a sorozatban gyártott darabokban ez már nem jelent meg valószínűleg a költségek csökkentése végett. A projekt azonban nem haladt semerre, ezért úgy döntöttek Anatolijnak át kell vennie a fejlesztési osztály vezetését. Megkapta a tejhatalmat a szektorban, és sajátos módszerei eredményre vezettek. A hivatalos csatornákon keresztül akár éveket is kellett várni bizonyos alkatrészekre, de az új főnök konyakkal és csokoládéval felfegyverkezve indult beszerzőkörútra. Egyszerűen lefizette a hivatalnokokat, és láss csodát heteken belül a legkurrensebb építőelemek is megérkeztek, bár a BRIG semmilyen import alkatrészt nem tartalmazott.
A problémák ezzel nem értek véget. Megkezdődött a gyártás, de az első példányok kigyulladtak. Hihetetlen, de hosszas vizsgálódás után kiderült, hogy ravaszul megtervezett szabotázs áll a jelenség mögött.
Az első briggek bemutatása még a sorozatgyártás előtt történt. 1974-ben a prototípusok már készek voltak. Sviridov, Kalyaeva és Likhnitsky úgy döntöttek, hogy a Szovjet Zenekedvelők Bemutatótermében magas rangú vendégek és vájtfülűek előtt megtartják a nagy eseményt, amin részt vett többek között az SZKP Hadiipari Bizottságának alelnöke Leonyid Gorskhov, aki teljesen le volt nyűgözve.
1975 végére minden összeállt, és a BRIG megkezdi menetelését. A lipcsei vásáron aranyérmet kap 1977-ben. Folyamatosan exportálják az Egyesült Királyságba, Franciaországba és Ausztráliába. Brit szakértők elismerik, hogy az erősítő teljes mértékben állja a sarat nyugati riválisaival szemben, sőt ár-érték arányban szinte verhetetlen, és pár igen drága modellt is képes megszégyeníteni. Egészen 1989-ig gyártásban maradt. Kiskereskedelmi ára 625 rubel volt a Szovjetunióban, ami akkor 4 havi átlagfizetésnek felelt meg. Angliában 300 fontot kóstált 1976-ban, jelenleg 1500-ért lehet boldog tulajdonosa valaki.
Anatoly Likhnitsky 2013-ban hunyt el. Elmondhatjuk róla, hogy ő volt szovjet hifi atyja, és megalapozta olyan nálunk kevésbé ismert legendás készülékek születését, mint az „Amfiton”, „Odyssey” és a „Pulsar”.
Pult.ru