Fejhallgató, ami egyetlen lemez miatt készült

Manapság nem nagy ügy a kettőnél több csatornás hangzás, hiszen a házimozi rendszerek már teljesen hétköznapinak számítanak. Az 5.1-es és 7.1-es fejhallgatók már nem annyira, ezeket főleg gamerek használják.

A 70-es években úgy gondolták, hogy sztereó két csatornája kevés a megfelelő térérzet kialakulásához, ezért megjelentek az első kvadró hangfelvételek, így hát igény támadt az azokat lejátszani képes eszközökre. A kvadró iránti érdeklődés rövid időszakában a Szovjetunióban megjelent és sorozatgyártásba került egy sajátságos fejhallgató-modell – az Elektronika TDK-3 „KVADRA”, melynek a gyártása azonban nagyon rövid ideig tartott.

A zeneművek egy részét nyugaton már kvadróban rögzítették, és az amerikai, európai és japán cégek elkezdték gyártani az ilyen felvételek lejátszásához szükséges berendezéseket. A kvadrofón rendszer magját az analóg hangerősítők, rádiókészülékek, magnetofonok és lemezjátszók alkották, amikhez 4 darab hangsugárzót, vagy kvadrofón fejhallgatókat lehetett csatlakoztatni. Az utóbbiak különösen menő cuccnak számítottak az akkori zenemániások és audiofilek technikai arzenáljában. A kvadrofónia iránti globális érdeklődés 5-7 éve alatt közel 50 féle kísérleti és sorozatban gyártott 4 csatornás fejhallgatót készítettek. Néhányat csak egy modellhez fejlesztettek ki, de volt olyan is amit ajándékba adtak hangerősítőkhöz vagy rádióvevőkhöz.

A legendás Marantz 4400 kvadró rádióerősítőhöz készült az ELEGA DR-147Q típusú fejhallgató, ami a szovjet fejlesztés alapjául szolgált. Nagyjából 30 féle modell még ma is fellelhető az eBay-en, amit abban az időben gyártottak. Teljesen természetes, hogy a Szovjetunióban is érzékelték az irányvonalat, bár ott abban az időben a fő probléma az volt, hogy valami legyen a boltok polcain, és ez az audioberendezésekre is vonatkozott. A birodalomban gyakorlatilag nem létezett kvadrofón hangfelvétel, ennek ellenére mégis a fejhallgató gyártása mellett döntöttek.

Japán fejhallgató a szovjet hadiipartól

Az új fejhallgató megalkotására szokás szerint egy félig hadiipari vállalatot szemeltek ki Szaratovban, az „Agregát” nevű üzemet. Ugyanitt a „Kontakt” nevű rádiótechnikai gyárban indították el nem sokkal később a TDSZ-5 típusú fejhallgató gyártását. Feltételezhető, hogy mindkét esetben ugyanaz a mérnökcsapat végezte a munkát, és az ”Agregát” valamint a „Kontakt” – ugyanannak a vállalatnak az elnevezése volt, csak más időpontban. Ez két okból kifolyólag lehetséges: az egyik az, hogy a vállalat hadiipari jellegű (nem valószínű, hogy egy városban két azonos profilú hadiipari gyár is működjön); a másik pedig, hogy a TDSZ-5 és a „KVADRA” is többé-kevésbé egy-egy Japán fejhallgató másolata. Ebből az következik, hogy Szaratovban foglalkoztak a japán eszközök lemásolásával a hadiipari munkák szünetében, valószínűleg egy külön kollektíva végezte ezt a tevékenységet.

A leendő fejlesztés alapjául két, addigra már jól ismert japán mintapéldány szolgált. A legtöbb akusztikai és formai megoldást az ELEGA DR-147Q (Amerikában FISHER DR-147Q ) típustól vették át, mint például a hangszórók elhelyezkedését, a kagylók formáját és az akusztikai kialakítás egyéb finomságait. Néhány konstrukciós sajátosságot a PANASONIC EAH-41 ihletett.

A sorozatgyártás első példányai 1979-ben láttak napvilágot. A fejhallgatókba 4 darab hagyományos 0,25GD-10 típusú dinamikus hangszórót építettek be, amelyekkel szovjet mérce szerint jó minőségű hangzást sikerült produkálni. Így a készülék jellemzői teljes mértékben megfeleltek a hifi szabvány követelményeinek, ami a szovjet emberek számára maga volt a megtestesült űrtechnika. Ára 50 rubel volt 1979-ben, ami felfoghatatlan pénznek számított egy hazai gyártású fejhallgatóért. Ugyanakkor az eredeti példányok Japánban és az USA-ban drágábbak voltak, még a dollár hivatalos árfolyamával számolva is.

Ergonómiából elégtelen

Bátran kijelenthetjük, hogy ennek a fejhallgatónak a vesztét elsősorban az ergonómia okozta, ami sok nyugati példányra is igaz. Amíg a 60-as években a fogyasztó az „isteni hangzás”-ért hajlandó volt elviselni némi gyötrelmet, addig a 70-es évek végére még a hazai háztartási berendezésekkel vívott „harcokban” edzett szovjet ember is valami viszonylag kényelmesre vágyott. A felhőtlen zenehallgatással nehezen összeegyeztethető volt az 1 kilogrammosra sikeredett fejhallgató. A szovjet vásárló az elfogadható hangminőségért cserébe megbocsátotta volna a kvadró felvételek szinte teljes hiányát és őszintén szólva nem vágyott ilyen jellegű térhatásra, teljesen megfelelt volna neki valamilyen álkvadró rendszer, de kiváló hangminőséggel.

A zord szaratovi fejhallgatón konstrukciós nehézségek miatt még a japán eredetin levő kényelmes átkapcsolót is kicserélték egy speciális átalakítóra. Erre azért volt szükség, hogy lehetőség legyen sztereó- és monó felvételek meghallgatására is. Az amerikai és japán fejhallgatók többségén két sztereó Jack csatlakozó volt. Ezzel szemben az Elektronika TDK-3 „KVADRA” egy SZG-5 (DIN5) típusú csatlakozóval rendelkezett, így nem lehetett véletlenül felcserélni az első és hátsó csatornákat, nem úgy mint a Jack csatlakozók esetében.

Fenti képen a szovjet „Jupiter” 4 csatornás kvadrofón hangerősítőt láthatjuk

Érdekes, hogy amikor megszületett a döntés a kvadró fejhallgató sorozatgyártásáról, a Szovjetunióban már létezett 4 csatornás magnetofon, hangerősítő és kvadrofón lemezjátszós erősítő, ám az első ilyen hanglemez megjelenésére még éveket kellett várni. Lenti képen a „Főnix – 002” - az egyetlen szovjet kvadró lemezjátszós erősítő.

Az első és egyben utolsó kvadrofón hanglemez a Szovjetunióban a country-zenét játszó „Alma” együttes albuma volt (lenti kép). A lemezt igen borsos 6 rubeles ára (egy LP átlagos ára 1,5 – 2 rubel között mozgott), valamint a formáció alacsony népszerűsége miatt gyakorlatilag senki sem vásárolta. Ennyi erővel akár Leonyid Iljics Brezsnyev beszédeiből is készíthettek volna kvadró felvételeket.

Az itthoni Rádiótechnika szovjet testvérlapjában, a „Радио” folyóiratban megjelent reklámanyagok, és a kvadrofóniát népszerűsítő írások ellenére az első szériákat csak nagyon nehezen tudták eladni. Még az áruhiányban szenvedő szovjet boltokban sem akarták megvásárolni. A szaklap arról írt, hogy a fejhallgató képes visszaadni egy koncertterem hangzását, de minden hiábavaló volt. A kvadrofónia a Szovjetunióban összeomlott, még mielőtt elkezdődhetett volna.

Japánban és az USA-ban nem így történt, mert ott sok cég sokat költött az ilyen rendszerek fejlesztésére, de a hetvenes évek végére kifulladtak a projektek és csak a digitális technika adott új lendületet a kettőnél több csatornás hangrendszereknek, főleg a DVD lemez megjelenésével. Így vagy úgy, a próbálkozások nem voltak hiábavalóak, mert manapság a kvadró fejhallgatók logikus továbbfejlesztéseit, az 5.1-es és 7.1-es headseteket aktívan használják a számítógépes játékosok.

Források: radioman-portal.ru, port.ru

A fordításban segédkezett: Bereczky Csaba