Szinte teljesen feledésbe merült egy média kísérlet az 1930-as évekből

Az újságok legnagyobb ellensége a rádió volt a korai 1930-as években. A hírek gyorsabban eljutottak az éteren keresztül a hallgatóhoz, és ez annyira zavarta a kiadókat, hogy képesek voltak felvásárolni a rádióállomásokat. Amerikában megszaporodtak a sajtó-rádió kombinációk, amik jól kiegészítették egymást, és persze a reklám bevételeket is megduplázták. Ekkor jött az ötlet, hogy akkor már az újságot is elküldhetnék rádióhullámok segítségével, és megszületett a Fax Rádió.

A képátvitel vezetéken, vagy anélkül már régóta foglalkoztatta az embereket. Az első kezdetleges fax szabadalmat Párizsban adták ki 1843-ban, ez egy lengő ingát használt a kép felírásához. Az angol Edwin Belin mutatta be 1913-ban a Belinograph nevű készüléket, ami már fotók vezetéken való továbbítására is alkalmas volt a korai 1920-as években. A  technológiát gyorsan elfogadta a sajtó, mert így tudtak azonnal képeket küldeni az újságoknak a városok között szerte az országban. 1924-ben az RCA már kereskedelmi szolgáltatásként üzemeltetett ilyen rendszert, ahol rövidhullámon keresztül lehetett például időjárási térképeket küldeni a hajóknak, vagy akár földrészek között is állóképeket. Ez volt a "Photoradio". Néhány műsorszolgáltató is érdeklődést mutatott a technológia iránt, hogy képeket küldhessen a nagyközönség számára. Az első rádión továbbított fénykép egy rajzfilm figura volt, 1925 augusztus 22.-én. A képet egyetlen készülék tudta venni. Telefon vonalon keresztül is voltak kísérletek, meg az AM rádiósávban is próbálkoztak, de az igazi áttörést William G.H. Finch (lenti képen bal oldalon) ötletei és szabadalmai hozták meg.

Finch kidolgozott egy rendszert, amivel az újságot továbbítani lehetett az előfizető otthonába, ez volt a Fax Rádió, amit a Telefax korai elődjének tekinthetünk. Ne felejtsük el hogy ekkor még a tranzisztort sem találták fel. A szerkezetről annyit lehet tudni, hogy egy mezei izzólámpa átvilágította az újságot, amit egy fotocella kisméretű foltok ( ma ezt képpontnak hívjuk ) formájában végigpásztázott, és a folt világosságának mértékében változó hangjelet adott. Egy nagyon mély hang jelezte a sor végét, ezt a szinkronizáló impulzusnak is tekinthetjük. Az eredmény egy olyan jel lett, amit AM adóval ki lehetett sugározni. Két motor kellett a rendszerhez, egyik az olvasó egységet mozgatta, másik pedig a sorokat léptette. A vevő oldalon a helyzet fordított volt, a vevőből kijövő hangfrekvenciás jellel a képpontok intenzitásának megfelelő nyomást gyakoroltak  hőpapír felületére egy ceruza szerű fej segítségével, és így állt össze az elküldött kép.

A szerkezetet egy legalább 3 watt kimenőteljesítményű rádiókészülékre kellett kötni, a bejövő hangerő nagysága határozta meg a kontrasztot. 1 dollárért adtak egy tekercs hőpapírt, ami normál használat mellett 1 hétig kitartott. Az adási folyamat lassú volt, kb. 20 perc kellett egy 12cm-es lap kinyomtatásához. Az első kísérleti rádió tesztek a Finch rendszerrel 1933-ban kezdődtek New Jersey-ben. 1937-re már készen állt a technológia a gyakorlati megvalósításra, már csak meg kellett győzni a rádióállomásokat. Kihelyeztek 50 darab készüléket teszt célokra a családokhoz, és 1937 október 15.-én elindultak az első nyomtatott hírek az éteren keresztül. A lenti kép baloldalán egy újság feltöltő alkalmazottat látunk, jobbra pedig egy fogadó készülék bemutatója.

Aki műsorhallgatás közben ráhangolt egy ilyen csatornára, az éles visító hangzavart hallott, és ez sokakat zavart. Az FCC ( az USA frekvencia felügyelete ) ezért gyorsan száműzte a szolgáltatást az éjfél utáni időpontokba. Az RCA is felfigyelt Finch rendszer sikerére, és rögtön hozzá is kezdett saját, már fejlettebb megoldásának a kidolgozásához. Magasabb frekvenciát használtak a műsorszóró sávok felett, ezért nem vonatkozott rájuk az időkorlát, és a vételi zavarok is kevésbé érvényesültek. A napi rendszeres adást 1939 februárjában kezdték. Az RCA rendszerével 2 óra alatt jött le egy komplett 9 oldalas újság, ami tartalmazta a napi híreket, sportot, karikatúrákat, pletyka rovatot és pénzügyi híreket. Hatalmas perspektívákat láttak a Fax Rádióban, elképzelték a háziasszonyt, aki meghallgat egy receptet, és utána ki is nyomtatja magának. Csúcskategóriás vevők készültek ( baloldali kép ), és utcai hírolvasó konzolokat is tervezgettek.

Az FCC-hez egyre több kérelem érkezett, és már a 116MHz-es sávban is jelöltek ki frekvenciát a szolgáltatáshoz. Powel Crosley is beszállt az üzletbe, aki olcsó tömegtermékeiről volt híres, és 100 dollár alatti vevőket ígért saját szolgáltatásához, aminek a neve "Reado" volt. Ő a Finch féle technológiát alkalmazta, és felépített egy napi 1000 darab készülék gyártására alkalmas üzemet. Az egész háború alatt próbálta működtette rendszerét, ami mégsem tudott igazán elterjedni. Meglepő módon az államot sem érdekelte ez a technika, mert valószínűleg katonai vonalon már működhetett hasonló, csak nem volt publikus.

A háború végére a kezdeti sikerek ellenére, szinte majdnem teljesen eltűnt Fax Rádió. A szolgáltatás nem volt problémamentes, hiába használtak magasabb frekvenciát, a légköri zavarok képesek voltak komplett sorokat tönkretenni. Az otthoni készülékek nagyon drágák voltak, mai áron egy szép és komoly RCA vevő 3600 dollár környékén mozgott, de az olcsóbbak is 2000 dollárt kóstáltak. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb volt megrendelni az újságot, amit minden reggel bedobtak. A harmincas évek embere ráadásul nem volt felkészülve ilyen bonyolult technikák kezelésére. A képek is kissé idealizáltak, ugyanis ha megfogták a kinyomtatott papírt az összemaszatolta az ember kezét, és alig lehetett lemosni. Ezekhez jött még a kétféle szabvány versengése, meg a lassúság, amire nagyon sokan panaszkodtak. A háború után megpróbálták újraéleszteni a rendszert, de a televízió ekkor már bontogatta szárnyait, és az jobban érdekelte a népet. Próbálkoztak telefon vonalon keresztüli fizetős szolgáltatással, 1947-ben kifejlesztették a színes rendszert, nagyobb sávszélességű csatornákat használtak, amelyekkel  4 oldal már 15 perc alatt lejött, de mindhiába.

William Finch cége csődbe is ment 1952-ben, és az RCA vette át a szabadalmait. Ennek ellenére a rádión küldött fax máig használatos technológia, például időjárási térképek továbbítására, akár műholdon keresztül is. Napjainkban is létezik a Telefax, bár már nem igazán népszerű, aminek az alapjai szintén innen származnak. A rádióamatőrök által 1958-ban kifejlesztett SSTV ( lassú letapogatású televízió ) is rokonságban áll a Fax Rádióval, mivel itt is egy viszonylag keskeny hangátvitelre tervezett csatornát használnak fel állóképek továbbítására.