54 éve vették fel a Good Vibrations című számot

54 ÉVE, 1966. OKTÓBER 22.-ÉN MEGKEZDTÉK A BEACH BOYS EGYÜTTES KÜLÖNLEGES EFFEKTEKKEL RÖGZÍTETT GOOD VIBRATIONS CÍMŰ SZÁMÁNAK ÁRUSÍTÁSÁT.

"a tengerpart, a surf és az autók megszállotjai"

A tengerparti fiúk, a kaliforniai Hawthorne-ban alapították 1961-ben a kilencvenes évek elejéig kisebb nagyobb megszakításokkal működő, igen kedvelt és sok más muzsikusra hatást gyakorló együttesüket. Három testvér; Brian hangszerelő, komponista, Dennis dobos és Carl Wilson gitáros; sógoruk Mike Love énekes és Al Jardine nevű iskolatársuk gitáros, valamint Bruce Johnston basszusgitáros és orgonista a felállás. Megzenésítették a hullámlovaglást, a surfot, és ezzel valamiféle új fogalmat alkottak. Frenetikusan felépített, többszólamú és kristálytiszta vokálok, ifjonti lendület, egyszerű de zseniális dallamok. Különösen az ének-kórus technikájuk ütött el a többi zenekartól.

Nagy slágerek egész sorát gyártották: 64-ben Fun Fun Fun, 65-ben Help Me Rhonda, 67-ben Barbra Ann, Sloop John B. De mindezek közül is kiemelkedik az igazi nagy klasszikus szerzemény, a "Good Vibrations", amellyel szinte minden idők egyik legszínvonalasabban hangszerelt és énekelt előadószámát hozták létre. 1969-ben már a huszadik nagylemezük jelent meg 20/20 címmel. Turnéik mindig nagy érdeklődésre tartottak számot, általában 40-60 ezer néző előtt játszottak.

Zenéjük az idők folyamán lépést tartott a divattal, megtartva azonban azt ami hangzásban mindig is jellemző volt rájuk. Rod Stewart szerint: "minden idők legidőtlenebb popzenéje" volt, amit játszottak. 1979-es albumuk az L.A., ezen szerepel egy nyolc percen felüli, tipikusan a korszak diszkózenéjét idéző felvétel is ami egy régebbi számuk átdolgozása. 1983-ban Dennis Wilson Los Angelesben a tengerbe fulladt, miután egy barátja hajójáról részegen beleugrott az óceánba, hogy összegyűjtse azokat a tárgyakat, amiket nem sokkal azelőtt dühében a vízbe dobált.

Több tagcsere ellenére a rendkívül sikeres és egyenletes, jóformán napjainkig tartó pályafutásuk szinte példa nélküli.. Az 1966-os Pet Sound című albumukból több mint ötvenmillió fogyott el. 1991-ben bejutottak a Rock Dicsőségcsarnokába. A Pet Sounds-on alkalmazott munkamódszer helyett Brian Wilson moduláris módon rögzítette a "Good Vibrations"-t: szekciókra bontotta a kompozíciót, s minden egyes szakaszból több verziót rögzített különböző stúdiókban, kihasználva az egyes berendezések eltérő hangzásait. Végül a legjobbnak ítélt szekciókból összeillesztette a végleges változatot, amelyre az együttes felénekelte a vokálokat. Az innovatív hangszerelést többek között dobok, orgona, zongora, akusztikus és elektromos basszusgitár, gitárok, theremin, harmonika és cselló alkották. Az együttes tagjai a "Good Vibrations" vokálfelvételeit életük legmegerőltetőbb session-jeiként emlegetik.

1998. február 6-án Carl Wilson tüdőrák következtében életét vesztette. s ezzel valószínűleg ezzel véget is ért a zenekar páratlan és felejthetetlen pályafutása. 2010 nyarán röppent föl a hír, hogy a még életben lévő Beach Boys tagok egy nagyszabású koncerttel szeretnék fennállásuk 50 éves évfordulóját megünnepelni. A fellépésen részt vett volna az egyetlen túlélő Wilson testvér Brian, Mike Love, Bruce Johnston, valamint a zenekar korábbi ritmusgitárosa Davis Marks.

Al Jardine a "Rolling Stones" magazinnak így nyilatkozott: Biztosan fogunk csinálni legalább egy koncertet, nagy dobás lesz.. A "Golden Gate Park" volt említve, a "National Mall" Washington DC-ben, vagy a nyugati part Chicago-ban. Szeretnék egy száz állomásos jubileumi turnét. Mi megpróbálunk egy pokoli show-t csinálni. Az én véleményem, hogyha sikerül egy csodálatos koncertet csinálni, akkor érdemes lenne egy hosszabb turnét is elkezdeni Azonban az hogy ez biztosan megvalósul még kétséges, mert Brian Wilson nem szeretne egykori zenésztársaival együtt dolgozni.