És az elektrosztatikus generátor

A Van Der Graaf Generator 1967-ben alakult angol progresszív rock együttes.

'Mi lenne ha nem csak a pesszimista fizikusok tudnának így zenélni?"

Van de Graaff amerikai fizikus nevével elsősorban a fizikakönyvekben találkozhatunk a róla elnevezett, nagyfeszültség előállítására alkalmas elektrosztatikus generátor kapcsán. Hogy miért éppen ezt a nevet vette fel az 1967-ban alakult angol együttes azt vélhetően csak ők tudják, bár lehet, hogy már ők sem. Az ötlet ugyanis John Judge-Smithtől ered aki miután megtervezte és összehozta az általa megálmodott progresszív rock formációt, rögtön ki is lépett belőle. Így a banda zenéjét és működését Peter Hamill (1948) egyénisége, zongora és gitárjátéka, valamint hangja határozta meg. Hamill vezetésével a Van Der Graaf Generator olyan zenét játszott, amit abban a skatulyában lehet csak elhelyezni, amelynek rekeszeiben olyan nagyságok voltak és vannak, mint a Pink Floyd, a Yes, a Nice, az Emerson, Lake & Palmer, a King Crimson vagy a néhai Genesis. Egyszóval a klasszikus alapokon nyugvó progresszív rockzene csodálatos világába tartozik. A többi nagy zenekartól az különbözteti meg őket, hogy zenéjük hangulata erősen a mélabú és a pesszimizmus felé hajlik.

1968-ban jelent meg első albumuk, amely bár jelentős zenei alkotásokat tartalmazott, még tele volt kiforratlan megoldásokkal. Második lemezükön már megmutatták igazi tudásukat. A The Least We Can Do Is Wave To Each Other című album érdekessége, hogy hat hosszabb lélegzetű kompozícióból áll melyek egymással is összefüggnek. Ezek közül a legszebb, legkimunkáltabb dal a "Refugees", amelyben az együttes minden jó tulajdonsága megmutatkozik. Muzsikájuk összetett hangzásvilága, elvontsága jól ötvöződik Hamill egzisztencialista felfogású, filozofikus szövegeivel. Keith Ellis már az első album megjelenése után távozott, helyére Nic Potter került. A további korongok szintén kiváló alkotások, melyeken a zenei finomságok jól érvényesülnek. 1971-ben Hamill szólókarriert kezd ami miatt az együttes kényszerpihenőt kénytelen tartani. Igaz ugyan, hogy a vezér szólólemezein is ott muzsikálnak a Van Der Graaf tagok.

1975-ben következik be a nagy visszatérés a zenei életbe, egy csodálatos albumot dobnak piacra, a címe: Godbluff. Ezen a korongon olyan nagyszerű alkotások találhatók mint a "The Undercover Man", vagy a "The Sleepwalkers". Ezek a rendkívüli szerzemények mindenképpen a rocktörténet kiemelkedő alkotásai közé sorolandók. Ezt követően azonban a megjelenő korongok, bár kiváló zenét tartalmaznak, nem képesek felülmúlni, megújítani az addigi alkotásokat. A stagnálás és az új ötletek hiánya oda vezetett, hogy az együttes 1978-ban feloszlott. Hamill folytatta rendkívül sikeres szólókarrierjét, és lemezein továbbra is a Graaf zenészei szerepelnek. 1987-ben egy LP és néhány fellépés erejéig újra összeállt a Van Der Graaf Generator, de sajnos nem lett folytatás. Így aztán megszűnt a rocktörténelem egyik legnagyobb tudású zenekara melynek zenéje ma is igazi csemegének számít szakértői körökben. Nos 2005-ben mégiscsak sikerült ismételten összeverbuválni a bandát és megjelentetni a Present című korongot melynek "láss csodát" lett folytatása 2008-ban, Trisector címen. Igen színvonalas alkotás mindkettő, de sokkal inkább egy Peter Hamill szólólemezre hasonlítanak semmint a régi Van Der Graafra.

2011 március 14-én megjelent a legújabb stúdióalbum: A Grounding In Numbers címen, 12 új dallal melyek ismételten a banda fejlődőképességét mutatják, hiszen mindenképpen előrelépést jelent ez a korong az előző kettőhöz képest. Ezt követte a 2012-es ALT, majd a 2016-os Do Not Disturb című nagylemez, tehát bízhatunk abban, hogy az együttes és a progresszív muzsika "csupán álmos, de nem beteg" és várjuk a további folytatást.